Állásfoglalás

Hírt adok magamról hűséges olvasóim kedvéért - ha még vannak. :)

Mint tudjátok, másfél-két hónapig betegeskedtem, lábadoztam és ez jelentősen visszavetette álláskeresési lehetőségeimet. Szerencsére a második műtét megoldotta a problémámat, túl vagyok a kontrollon is és úgy tűnik, minden rendben van velem.

A szünet miatt azonban el kellett gondolkodnom, hogyan tovább... Kislányom hamarosan oviba megy, és nálunk meglehetősen komolyan veszik a beszoktatást, egy hétig ott kell lennem vele. Márpedig ha ez az egy hét egybeesik egy új munkahelyen történő kezdéssel, próbaidővel, az - lássuk be -  nem éppen szerencsés.

Elhalasztottam hát az álláskeresést, és egyben kaptam egy kis gondolkodási időt: mihez is akarok kezdeni.

Az eddigi álláskeresési tapasztalatok őszintén szólva igencsak elkeserítettek. Munkaközvetítő irodák, multicégek egyáltalán nem mutattak éreklődést irántam, úgyhogy ezen a vonalon kár is lenne próbálkoznom. Kisebb cégek, önállóan keresők között voltak, akik behívtak interjúra... de őszintén szólva egyik állás sem nyerte el annyira a tetszésemet, hogy lelkesedéssel, teljes odaadással tudtam volna végezni. Egyetlen olyan munka volt - ahová két körre is behívtak interjúra - ahol a munka nagyon is kedvemre való lett volna. Itt azonban volt egy másik tényező, ami miatt kétségeim voltak: a munkaidő. Nem éppen családbarát az állandó délutáni-esti elfoglaltság, a gyermekemet gyakorlatilag csak hétvégén láttam volna. Ezt pedig nem akartam. Nem is kellett döntenem: a második kör után a cég már nem jelentkezett.

Szereztem némi tapasztalatot, hogy milyen irányban érdemes keresgélnem, hol vannak esélyeim, mit kell magamban erősítenem - de nem lelkesített ez sem.

Van munkám, dolgozom itthonról, de ez csak egy félállás, nem több. Mégis jobban élvezem, mint bármi mást, amit eddig csináltam: magam osztom be az időmet, azt vállalom el, amit szeretnék - ha valamit elkezdek, nem szakítanak félbe mondvacsinált indokokkal. Annyit keresek, amennyit dolgozom - nem függök a főnökök kénye-kedvétől. Nem kell azért túlóráznom, mert a főnök épp unatkozik (volt ilyen) - de ha este 10-kor kedvem támad dolgozni, megtehetem. Cserébe másnap addig alszom, ameddig akarok.

Jó dolog ez az itthoni munka, szeretem - de vajon meg tudnék élni belőle? Évek óta próbálok kitalálni valamit a jelenlegi munkám mellé, egy olyan vállalkozást, amiből hosszú távon, stabilan megélhetek. Voltak ötleteim, de mindig találtam valami kifogást: van már ilyen, nem jövedelmez eléggé, túl kockázatos, túl sok befektetést igényel...

Most azonban van egy ötletem, olyan, aminél az eddigi kifogások nem állják meg a helyüket: nagyon minimális befektetést igényel, teljesen új dolog, elenyésző kockázattal. Megvan hozzá a kapcsolatrendszerem, jól ismerem az adott területet. Hogy mennyire jövedelmező, azt még nem tudhatom, hiszen nincs rá precedens az országban... Terveim tehát vannak, azt a minimális kezdőtőkét, ami szükséges, próbálom a következő 1-2 hónapban összeszedni. Tehát már nem keresek állást: vállalkozni fogok! 

Úgy érzem, ha ezt most nem lépem meg, akkor megérdemlem, hogy életem végéig más szekerét toljam, főnökök kénye-kedvének legyek kiszolgáltatva. Van egy jó ötletem, a megvalósítás pedig csak rajtam múlik - no meg némi szerencsén...

Tartozom a beszámolóval...

Nos, új jelentkezéseket nem küldök egy ideig. Az ok: nagy valószínűséggel újabb műtét vár rám! Nem a vakbelemet kellett volna kivenni, hanem mást, amit viszont bent hagytak (nem tudni, pontosan, hogy mi az, ciszta vagy tályog). A történet megér majd egy külön posztot, amit meg is fogok írni a Pirula blogon.

Közben azért nem állt meg az élet, még a műtétem előtti jelentkezéseim alapján jött két megkeresés egyetlen nap alatt, érdekes módon mindkettő felnőttoktatási cégtől. Ez az a terület, ami valóban nagyon közel áll hozzám, és ahol szívesen helyezkednék el. (Emlékeim szerint 3 ilyen típusú céghez jelentkeztem.)

Az első interjú az ország egyik legnagyobb felnőttoktatási, illetve tréningcégénél volt. Mint kiderült, valójában puhatolózásnak szánta a cégvezető, nem is igazán a meghirdetett állás miatt hívott be, hanem a korábbi munkatapasztalataim alapján alkalmasnak talált.

Az interjú érzésem szerint nem a legjobban sikerült. Mindjárt az elején olyan dolgokba kérdezett bele, amiken nem tudok szépíteni - legutóbbi munkahelyemen nem sokáig dolgoztam, mivel innen GYED-re mentem... Szinte látszott az interjúztató arcán, hogy nem tetszenek neki a hallottak. Nem foglalkoztam a dologgal különösebben, próbáltam "szépíteni" a munkatapasztalataim és motivációim ismertetésénél. Talán egy kicsit sikerült javítani a rólam kialakított képen, ám kétlem, hogy állást ajánlanának...

Másnap egy hasonló cégnél, gyakorlatilag a konkurenciánál voltam interjún. Itt sem a megpályázott állásra hívtak be, hanem a végzettségem és tapasztalataim alapján egy egészen más, meg nem hirdetett pozícióra. Ez már rögtön növelte az esélyeimet, hiszen mindössze négy nevet láttam a listán! A második voltam, a tulajdonos interjúztatott itt is. Meg kell mondanom, sokkal jobban éreztem magam, mint előző nap: emberibb volt! Itt egészen konkrétan kellett beszélnem az adott munkával kapcsolatos elképzeléseimről, kicsit úgy éreztem, mintha a fősulin vizsgáznék, mert valamit (egy konkrétumot) nagyon akart hallani az interjúztató, de én egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy pontosan mit... :) Mindenesetre úgy érzem, sikerült frappáns válaszokat adnom, önmagamról is pozitív képet kialakítanom. Oldott hangulatban, mosolyogva fejeztük be az interjút. Persze számos külső tényező van még, ami befolyásolhatja a döntést (pl. a fizetési igényem megfelel-e az elképzeléseiknek, stb.), illetve a többi jelentkezőn is múlik, mégis úgy érzem, jól sikerült.

Az önbizalmamat mindenesetre jelentősen növelte, hogy két ilyen céghez is behívtak interjúra, ezért úgy döntöttem, nem adom "alább" -  hiszen vannak olyan tapasztalataim, amelyekkel felkelthetem az ilyen típusú cégek érdeklődését.

Itt kell megjegyeznem, hogy mindkét cégből "készültem", alaposan áttanulmányoztam a honlapokat, nem csak a tevékenység szempontjából, hanem próbáltam kialakítani egy "összképet" a cégről és a cégvezetőről. Úgy érzem, ez mindkét esetben sikerült is, ugyanis a valóságban tapasztaltak pontosan megfeleltek az előzetes elvárásaimnak.

Minden álláskeresőnek tudom javasolni, hogy interjú előtt készüljön fel a cégből: egyrészt a potenciális munkáltatónál jó pont, ha felkészülten érkezünk interjúra; másrészt önmagunknak is tudunk segíteni azzal, ha látjuk, milyen "típusú" emberek dolgoznak a cégnél. Segíthet pl. eldönteni, hogy mit vegyünk fel az interjúra: elvárt-e az üzleties megjelenés, vagy lehet egy kicsit "lazábbra" venni. Jó emberismerőnek tartom magam, így egy iwiw-es adatlap is sokat elmond számomra - igen, néha még a cégtulajdonosok is szerepelnek ott. ;) Márpedig, ha előre látom, hogy ki fog előttem ülni, egy kicsit rá tudok hangolódni. Kicsit olyan érzésem volt mindkét esetben, mintha már ismerném az interjúztatót.

Mindkét interjú nagyon tanulságos volt, de nem fűzök különösebb reményeket egyikhez sem - jelenlegi helyzetemben sajnos az sem biztos, hogy el tudnám vállalni, ha állást ajánlanának, hiszen folyamatosan orvoshoz járok és egy újabb műtét is vár rám. Mindenesetre már tudom, hogy merrefelé érdemes orientálódnom a munkaerőpiacon és pozitív élményekkel gazdagodtam, nőtt az önbizalmam, gyakorolhattam a "jó és rossz válaszokat". Aztán majd egyszer lesz munkám is. :D

Még egy gondolat: mindkét interjún szóba került az, hogy kisgyermekem van. Mindkét esetben hangsúlyoztam, hogy a férjem és nagyszülők segítségével mindent meg tudunk oldani. A második interjúztató volt az, aki megkérdezte, hogy hívják a kislányomat. :) Meg kell mondjam, ez jólesett! Ettől az egyetlen kérdéstől úgy éreztem, hogy EMBERNEK tekintenek, nem csak egy potenciális munkagépnek. Egy ilyen cégnél szeretnék dolgozni!

A statisztika most elmarad, hiszen jelenleg nincs túl sok jelentősége...

Kellett nekem az ördögöt a falra festeni...

A kisgyermekes anyákról szóló posztomban ecseteltem, hogy nem kell ahhoz gyerek, hogy valaki betegség, baleset vagy műtét miatt kiessen a munkából - példaként említve a vakbélműtétet. Most sikerült ez ügyben személyes tapasztalatokat is szereznem, úgyhogy egészen friss benyomásokkal és műtéti sebbel lábadozom - immár itthon.

Közben az álláskeresést természetesen hanyagoltam, a függőben lévő ügyeimet lefújtam vagy bizonytalan időre elhalasztottam.

Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül történt ez így...

Most nem is nagyon küldök jelentkezéseket egy ideig, hiszen állásinterjúra sem tudok menni még legalább egy hétig...

Nem tudom, hány állásinterjún hangzik el ez a kérdés, nálam ugyanis megtörtént. :)

Kiderült ugyanis, hogy a menedzser hölggyel, aki interjúztatott, egyazon főiskola egyazon szakára jártunk (nem egy időben), sőt, ő maga dolgozott is a tanszék híresen/hírhedten magas követelményeket támasztó mondattan tanárnőjével.

Miután kikérdezett erősségeimről, motivációimról, majd ismertette a munkával kapcsolatos tudnivalókat, elhangzott az ominózis kérdés: "Mondattanból hányas volt?"

Büszkén vallhattam, hogy a gyakorlati jegyem jeles volt, az elméleti vizsgán kevésbé jeleskedtem - de becsületemre váljék, visszamentem javítani. (Nem, nem húztak meg, egyszerűen csak nem elégedtem meg a közepessel a kedvenc tantárgyamból, még ha csak elméletről is volt szó.) A válaszom szemmel láthatóan meggyőzte az interjúztató hölgyet és ennek hangot is adott, mondván, aki az említett tanárnőnél jelest kapott, az biztosan rendkívül logikus gondolkodású és egyben szorgalmas is.

Ilyen szemponttal sem találkoztam még állásinterjún - bár az vitathatatlan, hogy van benne valami. :)

Mindezek ellenére semmi sem dőlt még el, 25-30 jelentkezőt hívtak be interjúra, jövő héten derül ki, hogy közülünk ki lesz az a három, akit próbanapra is behívnak. A munka semmi extra, bár az interjúztató saját bevallása szerint nagyon sokat kell dolgozni. (Ami engem egyáltalán nem rettentett el.) Ami elgondolkodtat, az a munkaidő, váltott műszak van ugyanis, hétvégék szintén (amiért cserébe hétköznapi szabadnap jár) - összességében tehát heti 5 nap/napi 8 órás munkarendben kellene dolgozni. A fizetés az éppen elfogadható kategória számomra - de legalább rendesen bejelentett. Tény, hogy a munkarend egy kicsit megijesztett, de nem mondom, hogy megoldhatatlan.

Mindenesetre hétfőn elmegyek a másik állásinterjúra is, ezen kívül keresgélek tovább - bár egyre ritkábban találok számításba jöhető állásokat.

Megpályázott állások száma: 80

Elutasítás: 7

Megkörnyékezett (jó kapcsolatokkal rendelkező) ismerősök száma: 4

Állásportálokra feltöltött profilok száma: 2

Beszervezési kísérlet: 3

Ajánlat, amelyet elutasítottam: 1

Interjúra hívás: 2

Interjú: 1 (eddig)

Tegnap egyéb elfoglaltságaim miatt nem foglalkoztam sem álláskereséssel, sem a bloggal. Ma azonban újult erővel fogtam hozzá, elküldtem néhány önéletrajzot, tájékozódtam, olvasgattam.

Az egyik hirdetésnél volt egy olyan érzésem, hogy innen bizony keresni fognak - már a hirdetésből kiderült, hogy borzasztóan sürgős nekik; a benne szereplő elvárásoknak pedig maradéktalanul megfeleltem.

Meg sem lepődtem, amikor pár órán belül megcsörrent a telefonom és közölte egy hölgy, hogy az önéletrajzom alapján megfelelek nekik. A sarkalatos kérdés azonban a fizetés, ami rögtön szóba került. Nem szoktam ugyanis fizetési igényt feltüntetni, hacsak nem kérik külön a hirdetésben. Itt sem tettem, de telefonban rákérdeztek. Mindjárt visszakérdeztem, hogy bruttóban vagy nettóban - hiszen a válasz már önmagában jelzi, hogy szándékoznak-e bejelenteni rendesen vagy sem. Nos, nem szándékoznak, ez kiderült, és az is, hogy még a nettó bér is alatta van az általam elvártnak. Mindezek ellenére nem utasítottam el élből, kedélyesen elcsevegtem a hölggyel - mint kiderült, az ő helyére keresnek valakit és azért ő intézi az munkaerőfelvétellel kapcsolatos teendőket, mert ő az egyetlen a cégnél, aki beszél magyarul. Nem is nagyon kertelt, meglehetősen őszintén válaszolt a kérdéseimre. A munkakör nem egy durranás, általános irodai feladatok, sok újdonság nem volt az elmondottakban. Közel is lenne, nem túl gyakori a túlórázás sem (ha van, azt is le lehet csúsztatni). Napi szintű angol nyelvhasználatot igényel, ami számomra nagy előny, mert valóban frissíteni kell a nyelvtudásomat.

Nem tudom, mit tegyek... a fizetés egyáltalán nem vonzó, ráadásul nem is várható, hogy emelkedik, de a semminél több (pár hónapig pedig még GYES-t is kaphatok mellé). Nem jelentenek be teljes összeggel, ez sem túl szimpatikus - bár nem minimálbéres bejelentés, ez kiderült. Ami vonz benne, az lényegében annyi, hogy egyáltalán valamiféle munka. :) Meg hogy közel van.

Persze elvállalhatnám úgy, hogy majd keresek közben mást, és ha találok jobbat, otthagyom, de az elmúlt napokban tapasztalhattam, hogy már maga az álláskeresés is szinte főállású tevékenység, naponta több órát vesz igénybe, ráadásul az interjúra járást sem lehet munka mellett könnyen megoldani.

Mindenesetre van még gondolkodási időm. Holnap megyek a már egyeztetett interjúra. Utána visszajelzek a hölgynek, hogy érdekel-e továbbra is ez a másik állás, mert ha igen, akkor mehetek ide is. Persze ez is még csak egy interjú, amivel nem veszítek semmit - maximum a benzinköltséget. Annyi meg belefér...

Megpályázott állások száma: 78

Elutasítás: 7

Megkörnyékezett (jó kapcsolatokkal rendelkező) ismerősök száma: 3

Állásportálokra feltöltött profilok száma: 2

Beszervezési kísérlet: 3

Ajánlat, amelyet elutasítottam: 1

Interjúra hívás: 2

Interjú: 0

Az álláshirdetések - legalábbis az én érdeklődési körömbe tartozók - igen jelentős százalékában várnak el egy vagy több, különböző szintű nyelvtudást. A leggyakoribb természetesen az angol nyelv.

Sajnos én ahhoz a generációhoz tartozom, akik számára még nem volt magától értetődő a nyelvtanulás, az iskolapadban még az oroszt próbálták - kevés sikerrel - a fejünkbe erőltetni. Szerencsére az én jó anyukám valamilyen isteni sugallatra úgy döntött, hogy az általános iskolai éveimben két dologgal kell feltétlenül megismerkednem: az angol nyelvvel és a számítástechnikával. Történt ez akkor, mikor az oroszon kívül bármilyen nyelv oktatása még igen-igen ritkának és szinte elérhetetlennek számított az egyszerű földi halandók számára, a komolyabb számítógépközpontok pedig egész szobákat betöltő szekrényekben tárolták az adatokat - amelyek ma már szinte egy PDA-ban is elférnek. Édesanyám inspirációja révén tehát sikerült mindkét területen elsajátítanom azokat az alapokat, amelyek a későbbeikben meghatározták e két terület iránti viszonyomat.

A középiskolában már nagyobb szerencsém volt, mivel - közvetlenül a rendszerváltás után - már igen magas színvonalú és jelentős óraszámú angol nyelvoktatásban volt részem, ráadásul egy olyan szakterületen, ahol nem az orosztanárból sebtiben átképzett nyelvtanárok voltak jelen. Mi több, az utolsó évben még szakmai angol nyelvet is oktattak. Nem voltam azonban  igazán jó angolból, ugyanis a nyelvtan erőltetése mindenek felett nem igazán felelt meg az én nyelvtanulási stílusomnak.

Az érettségi után azonban sikerült olyan munkahelyen elhelyezkednem, ahol valóban napi szinten tudtam használni a nyelvet, mind írásban, mind szóban, így gyakorlatilag rá voltam kényszerítve a fejlődésre. A bebiflázott nyelvtani szabályok villámgyorsan feledésbe merültek, lévén nem angol anyanyelvűekkel álltam kapcsolatban, hanem olaszokkal, helyette azonban igen fontos tapasztalokra tettem szert:

1. Teljesen lényegtelen, hogy a kommunikációm mennyire szabatos és helyes, a lényeg, hogy a partner megértse.

2. Ha kellőképpen magabiztos valaki a kommunikációban, akkor akár folyékonyan is tud beszélni. Még akkor is, ha egyébként nem rendelkezik hatalmas szókinccsel.

A későbbiekben ezeknek a tapasztalatoknak csak a megerősítését éltem meg. Volt szerencsém - közelről is - megismerkedeni az Európai Unió nyelvoktatás-politikájával, és ezen belül azzal a szemlélettel, hogy a nyelvtanulásnak nem feltétlenül egy adott nyelv módszeres, tankönyvi metodika szerinti betanulását kell jelentenie, hanem mindenkinek annyit - valóban csak annyit - kell egy idegen nyelvből elsajátítania, amennyit használ, amennyire neki személy szerint szüksége van. Tehát egy mérnöknek nem kell feltétlenül ismernie a háztartással kapcsolatos kifejezések tömkelegét, ellenben a saját szakterületén jól el kell tudnia boldogulni idegen nyelven. Az én nyelvtudásom tipikusan jó példa erre, hiszen ha el kellene helyeznem magam valahol a nyelvtudási skálán, akkor jelenleg úgy az intermediate level környékére tenném a tudásomat (de csak azért, mert jó ideje nem használtam már, ha kicsit gyakorolnék, akkor higher intermediate vagy advanced level is összejönne), ellenben sok olyan szakkifejezést ismerek, amit felsőfokon, sőt, megkockáztatom, anyanyelven angolul beszélők sem tudnak! Mindezt csupán azért, mert egy adott szakterületen mozogtam, és annak a terminusait használtam napi szinten.

Nyelvvizsgát nem tettem, ezt egy kicsit bánom, hiszen gyakorlatilag érettségi után mehettem volna középfokra - ám a Rigó utcától mindig tartottam, aztán később, amikor már megjelentek az egyéb nyelvvizsgatípusok is, akkor nem volt rá szükségem, hogy papírt lobogtassak... pedig volt, hogy olyan helyen dolgoztam, ahol nyelvvizsgáztatással is foglalkoztak, de érdekes módon még ők sem kértek tőlem soha papírt, megelégedtek azzal, hogy valóban tudok beszélni, sőt, bíztak bennem annyira, hogy elküldtek a cég képviseletében egy külföldi (angol nyelvű) konferenciára is.

Tapasztalataim szerint a nyelvvizsga egyébként is mindig egy pillanatnyi nyelvtudást tükröz, számos olyan ismerősöm van, akik a vizsgára gyorsan betanulták, amit kellett, aztán ugyanolyan gyorsan el is felejtették az egészet.

Én a folyamatos, aktív nyelvhasználatban hiszek - mint nyelvtanulási lehetőségben is! Természetesen ehhez nem elég az adott nyelv elméleti ismerete, hanem merni kell használni a tudást, akármennyire is elenyésző, mert a használat során folyamatosan fejlődik, csiszolódik. Ha valaki nem mer (vagy nem akar) megszólalni, akkor lehet bármilyen magas elméleti tudása, semmire nem megy vele.

Emlékszem, annakidején unokatestvéremmel - aki elvben 3 nyelvvizsgával, köztük felsőfokú angollal - rendelkezik, egy afrikai vendégnek mutattuk meg a várost. A várban sétálva bárhogy erőlködtem, egyszerűen nem jutott eszembe a holló angolul, pedig szerettem volna elmondani, hogyan kötődik ez a madár Mátyás királyhoz. Kértem az unokatesóm segítségét, aki egy legyintéssel elintézte: hagyd, úgysem értené! Én azonban nem hagytam annyiban, és hirtelenjében La Fontaine jutott az eszembe, az ő meséjére hivatkoztam. Beszélgetőpartnerem nemhogy megértette, miről van szó, hanem mindjárt eredeti nyelven elszavalta a Róka és a holló meséjét - lévén a csiluba mellett a francia volt a második anyanyelve. (S bár a francia nyelv soha nem tetszett igazán, vitathatlan, hogy La Fontaine szövege eredetiben igazán gyönyörű.)

Büszkén állíthatom, hogy a nyelvtudásom hiányosságait mindig sikerült "bátorsággal" kompenzálnom, vagyis inkább a szándékkal, hogy meg akarom értetni magam mindenáron.

Amikor nincs lehetőségem a nyelvhasználatra, akkor is igyekszem "passzívan" karbantartani a tudásomat, például olvasással - természetesen nem lexikonokat lapozgatok, de például (többek között) az összes Harry Potter kötetet elolvastam eredetiben. :)

Ma már azonban egy nyelvtudás édeskevés, bár vitathatatlan, hogy EGYNEK az angol kitűnő, hiszen a világ bármely részén elboldogulok vele, de mindenképpen jobban tudnék érvényesülni még egy nyelv ismeretével. Ezzel azonban az a fő gondom, hogy más nyelvet nem tudnék HASZNÁLNI. Egyetlen olyan nyelv van, amit jelenleg szívesen tanulnék, ez pedig a horvát - lévén ezt legalább nyaranta tudnám gyakorolni, szokásos dalmáciai pihenésünk során.

Az biztos, hogy a gyermekemet arra fogom biztatni, hogy tanuljon az angolon kívül egy nem túl gyakori európai nyelvet, például finnt vagy dánt.

Ha már az elején hivatkoztam az uniós irányelvekre, akkor itt kell megemlítenem azt is, hogy kifejezetten szorgalmazzák az úgynevezett "LWULT languages" (less widely used and less taught languages" oktatását és elsajátítását, lévén minden uniós ország nyelve hivatalosnak számít (igaz, a gyakorlatban ez még mindig az angolra és a franciára korlátozódik).

Nekem marad már az angol, mégpedig mindig abban a formában, amire éppen szükségem van - ha kell, szakfordítok, ha kell, turistákat igazítok el és csevegek el velük az országról, vagy bármi más, felmerülő témáról. Mert szeretek beszélgetni. Angolul pedig különösen szeretek, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy más kultúrákat, más országból származó embereket ismerjek meg. Márpedig amikor kedélyesen elbeszélgetek valakivel, akkor a legkevésbé sem érdekli, hogy tökéletesen használom-e a past perfect tense-t.

A mai nap történései és mérlege:

Interjúra hívtak! Valódi, létező céghez, nem MLM, nem beszervezés. Megnéztem a cég honlapját, kerestem róla cikkeket - ezeket át fogom nézni alaposan, mielőtt az interjúra mennék. Olyan helyen van a cég, ami tömegközlekedéssel viszonylag nehezen közelíthető meg, ezért úgy vélem, itt előnynek számított a saját autó - no meg persze a hasonló munkakörben megszerzett tapasztalatom.

Volt egy másik megkeresésem is, biztosítási ügynöknek szerettek volna beszervezni, egy valóban (!) szimpatikus úriember elmondta, miről lenne szó, majd megkérdezte, hogy érdekel-e. Mondtam, hogy nem igazán vonz ez a terület, mire rendkívül udvariasan közölte, hogy megérti és további sok sikert kívánt. Nem hívott semmiféle ál-interjúra, nem akart rábeszélni semmire, amihez nincs kedvem... kellemesen csalódtam!

Jött egy elutasító e-mail is.

Ma nem küldtem önéletrajzot, más dolgok kötöttek le. Jövő héten folytatom!

Megpályázott állások száma: 71

Elutasítás: 7

Megkörnyékezett (jó kapcsolatokkal rendelkező) ismerősök száma: 3

Állásportálokra feltöltött profilok száma: 2

Beszervezési kísérlet: 3

Ajánlat, amelyet elutasítottam: 1

Interjúra hívás: 1

Interjú: 0

Örömmel értesültem, hogy már állandó olvasója is van a blogomnak, aki várja az új posztot. Hát íme! :)

A mai nap lényegében eseménytelenül telt, újabb önéletrajzot töltöttem fel, ezúttal a Monsterre, végigböngésztem a hirdetéseket (egyre gyakrabban futok bele olyanokba, amelyekre már pályáztam), elküldtem 6 új pályázatot, és beszéltem néhány ismerőssel, akik esetleg tudnak segíteni az elhelyezkedésben.

Visszajelzés nem érkezett sehonnan, sem e-mailben, sem telefonon. A Zepter sem próbálkozott újra.

Foglalkoztam egy kicsit a munkámmal, a háztartással és közben azon filozofáltam, hogy vajon tényleg a meglévő tapasztalatok tesznek-e alkalmassá egy-egy újabb állás betöltésére? Miért van az, hogy az álláshirdetések igen nagy részében pontosan ugyanolyan munkatapasztalatot várnak el, mint amilyen munkakörben a pályázót alkalmazni kívánják. Nem feltételezik, hogy egy értelmes ember - mert gondolom, minden munkáltató értelmes emberekkel szeret dolgozni - képes rövid idő alatt betanulni egy adott területre? Gondolok itt arra, hogy élelmiszeripari cégek kizárólag élelmiszeripari területen szerzett tapasztalattal keresnek munkavállalókat, bármilyen munkakörről is legyen szó...

Lassan már ott fogunk tartani, hogy takarítónőnek is kizárólag akkor vesznek fel valakit, ha már rendelkezik villamosipari cégnél eltöltött takarítási tapasztalattal... Már ha ilyen céghez pályázik, ugyebár...

Végiggondolva eddigi pályafutásomat, két fontos következtetést vontam le, melyek igen határozottan ellentmondanak a fentiekben leírt kiválasztási gyakorlatnak:

1. Többnyire számomra teljesen idegen szakterületeken kellett dolgoznom, pl. egészen extrém - úgy értem, laikusok számára furcsa és idegen - termékkörrel foglalkozó cégeknél álltam alkalmazásban és lám, igen rövid idő alatt képes voltam tökéletesen beletanulni. Mondhatni, egy kicsit szakértőjévé váltam az adott szakmának - persze nem annyira, mint mondjuk egy mérnök, de nem néztem bután, ha a szakmába vágó kérdésekről volt szó, sőt, a terület angol nyelvű kifejezésrendszerét is hamar elsajátítottam, fordítottam, tolmácsoltam is - szakemberek között!

Persze ezek olyan területek voltak, ahol a munkáltató sem lehetett válogatós, hiszen ha ő - teszem azt, csak a példa kedvéért - krumplihámozókés-kereskedelemmel foglalkozik, és van még az országban rajta kívül 3-4 krumplihámozókés-kereskedő cég, akkor igen kicsi az esélye annak, hogy sikerül egy tapasztalt krumplihámozókés-kereskedőt találnia. Ez esetben megelégszik egy sima, mezei kereskedővel és betanítja a krumplihámozókés-kereskedelemre, vagy a kereskedő betanul magától, hiszen ez sem lehetetlen... Érdekes módon a kis cégeknél, speciális területeken ez működik, a nagyok viszont azt hiszik, hogy ha valaki egész életében krumplihámozókésekkel kereskedett, akkor csakis abban lehet jó, és nem alkalmazzák répahámozókés-kereskedőnek.

2. Ha eddig állást váltottam, akkor az azért tettem, mert valami mást akartam csinálni. A nagy, hivatos, "multis" toborzási és kiválasztási rendszerben azonban erre nem lenne módom, mert egész életemre determinálnák, hogy én már kizárólag csak azt csinálhatom, amit korábban; a váltás pedig teljességgel ki van zárva. Márpedig én szeretem a változatosságot (néha), ha egyszer úgy döntök, hogy elhagyok egy munkahelyet, akkor holtbiztos, hogy nem akarok ugyanolyan munkakörben, ugyanolyan területen dolgozni.

Mindenesetre a fenti eszmefuttatás eredményeképpen a feltöltött motivácós levelembe beleírtam, hogy mennyire elképesztő módon nyitott vagyok mindenféle új területre és mennyire szeretek tanulni - ez egyébként teljes mértékben igaz, semmi szépítés nincs benne, bár el tudom képzelni, hogy egy dörzsölt HR-es ezt is sablon szövegnek fogja tekinteni...

No és akkor következzék a szokásos mérleg:

Megpályázott állások száma: 71

Elutasítás: 6

Megkörnyékezett (jó kapcsolatokkal rendelkező) ismerősök száma: 3

Állásportálokra feltöltött profilok száma: 2

Beszervezési kísérlet: 3

Interjú: 0

A Munkahelyi Terror Blogon ma egy GYES-es anyuka posztja jelent meg, és mint mindig, ha ez a téma felmerül, arrafelé terelődött a beszélgetés, hogy a kisgyerekesek mindig otthon maradnak, ha beteg a gyerek. Bizonyára vannak olyanok, akik így tesznek - valószínűleg azért, mert nincs más választásuk. A mai munkaerőpiaci viszonyok között nehezen tudom elképzelni, hogy bárki - saját jól felfogott érdekeit figyelembe véve - direkt állandóan kimaradozna a munkából. Aki csak teheti, próbálja megoldani valahogy ezt a kérdést.

Már régóta olvasom a témával kapcsolatos posztokat és kommenteket, és többnyire ugyanarról számolnak be a kisgyermekesek, hiába mondják, hogy meg tudják oldani a nagyszülőkkel, rendszerint az a válasz, hogy "mindig ezt mondják, aztán mégis állandóan hiányoznak"...

Nyilván mindkét félnek igaza van... egy nő nem akarja elásni magát végleg, csak azért, mert kisgyermeke van - mert mire nagy lesz, addigra már öregnek számít majd a munkaerőpiacon és azért nem tud elhelyezkedni. (A fiatal, gyermektelen meg ugye úgyis hamarosan elmegy szülni, ezért nem látják szívesen számos munkahelyen...)

De attól még a nők szeretnének dolgozni, s mi több, muszáj dolgozniuk - az egykeresős háztartás nem igazán dívik... mondhatnám, hogy ebben az országban, de őszintén szólva az a tapasztalatom, hogy máshol sem! Számos olyan amerikai családot láttam például, ahol mind a férfi, mind a nő dolgozik. Angliai üzleti partnerem is arról számolt be, hogy nem tudnak egy fizetésből megélni, a felesége fél évvel a szülés után visszament dolgozni. Biztos minden országban van egy réteg, akik megengedhetik maguknak, hogy csak az egyik felnőtt dolgozzon, de ez korántsem vonatkozik az ország teljes lakosságára - amire oly gyakran hivatkozni szoktunk "bezzeg"-módra.

Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan elvetemült, perverz, önsorsrontó nőszemélyek, akiket nem elégít ki az, hogy a konyhaművészetben jeleskednek, lakásuk minden apró szeglete csillog-villog és a gyerekek is mindig frissen keményítve mennek az iskolába... bizony, léteznek, akik ennél egy picivel többre vágynak, valami nyüzsgésre, valami kreatívra, valami alkotó tevékenységre... és ez nem feltétlenül óriási karriert jelent, csak meg kell nézni engem, harmincas éveim közepén még mindig asszisztensi állásokra pályázok... semmiféle karriert nem futottam be, és valószínűleg nem is fogok - egyszerűen azért, mert nem vagyok egy törtető típus. Bár ki tudja... Soha nem dolgoztam olyan helyen, ahol elég magas lett volna a szamárlétra ahhoz, hogy egyáltalán érdemes legyen elindulni rajta felfelé... ahol pedig megpróbáltam, ott nagyot kellett csalódnom... de erről majd egyszer máskor mesélek.

Visszatérve a kisgyermekesek kérdésére: a munkáltatói oldalt is meg lehet érteni, mert az állandóan hiányzó kollégát helyettesíteni kell (esetleg túlórát kell fizetni a helyettesítőnek), a táppénzét, szabadságát fizetni kell... de hát valami ilyesmire találták ki a próbaidőt.

Engedtessék meg szerencsétlen anyáknak, hogy bizonyítsanak!

Ha egyszer TÉNYLEG itt van nekünk 4 fő nyugdíjas nagyszülő, akik rendszeresen KÖVETELIK, hogy unokázhassanak, akkor higgyék el nekem, hogy rájuk fogom bízni a gyermekem, ha nyári szünet lesz az oviban, vagy éppen egy enyhe nátha miatt nem mehet közösségbe... Ha komoly baja lesz, akkor igenis otthon maradok (mondjuk évente néhány napot), de mi a garancia arra, hogy a helyettem felvett gyermektelen kolléganő nem kap közvetlenül a próbaidő lejárta után vakbélgyulladást vagy nyílt lábszártörést, és marad ki a munkából hetekre?! Minden EMBER esetében fennáll a rizikója, hogy hosszabb-rövidebb időre beteg lesz, vagy ő, vagy a gyermeke... sőt, ennél még rosszabb dolgok is szoktak történni, de ebbe most nem mennék bele. Minden munkaerő esetében van egy bizonyos rizikó, kisgyermekesek esetében ez nyilván VALAMIVEL nagyobb, de nem annyival, hogy emiatt eleve kizárjanak egy népes csoportot a munkaerőpiacról!
 

A másik kedvenc hivatkozásom, hogy ha beteg a gyerek, akkor úgyis csak rá fog gondolni az anyuka, nem fog tudni a munkájával foglalkozni. Hát, kedves munkáltatók, elárulom, hogy egy huszonéves szingli, aki azon izgul egész nap, hogy vajon felhívja-e az éppen aktuális szívszerelme, sokkal kevésbé koncentrál a munkájára, mint az anya, akinek bárányhimlős a gyermeke. Voltam már mindkét helyzetben, tapasztalatból írom. :)

Szóval: tessék kérem esélyt adni a kisgyermekes anyukáknak (sőt, az apukáknak is)!

A mai felesleges utammal együtt a mérlegem jelenlegi állása:

Megpályázott állások száma: 65

Elutasítás: 6

Beszervezési kísérlet: 3

Interjú: 0

Jönnek szépen a visszajelzések a megpályázott állásokról, miszerint bekerültem a kiválasztási folyamat hosszadalmas menetébe, és majd értesítenek a döntésről, ha arra kerül sor. Vagy valami ilyesmi...

mzx javaslatára pedig elkezdtem szépen feltöltögetni az önéletrajzomat az álláskereső oldalakra - igaz, nem nagyon hiszek benne, de próba-szerencse. Nem hagyok ki egyetlen lehetőséget sem!

Nos, erre az "interjúra" el sem kellett volna mennem... Ez is egy beszervezési kísérlet volt, persze ahogy megláttam, miről van szó, már közöltem is, hogy nem szeretnék bemenni. (Érdekes módon a titkárnő meg sem volt lepve...) Ha nem lett volna amúgy is dolgom a környéken, igencsak dühös lettem volna! Magamra is dühös vagyok, hogy be tudtak rángatni, pedig volt egy sanda gyanúm, hogy erről van szó, de 2 dolog miatt bizakodtam, hogy mégsem:

1. Nem a "szokásos" Váci út 187. volt megadva

2. Közöltek cégnevet, amit állítólag SOHA nem szoktak megadni

Tehát a cím, ahova NEM SZABAD "interjúra" menni: X. Szent László tér 20.!

Fogalmam sincs, hogy lehetne kivédeni ezeket a "beetéseket", elvégre nem kérdezhetek rá mindenkitől, aki interjúra hív, hogy "ugye nem a Zepter?". Ha van valakinek valami jó ötlete, szívesen fogadom!

A mai napom ismét csak tájékozódással telt. Elmentettem néhány hirdetést, de utána egyéb ügyeket intéztem, nem voltam hajlandó még egy teljes napot rászánni a jelentkezésekre!

Rengeteg tanácsadó cikket, blogot, kommentet elolvastam, de még mindig nem vagyok tisztában vele: milyen a jó önéletrajz?! Persze, tudom, hogy kell kinéznie, mit kell tartalmaznia, de miből mennyit? Egy időben szinte kötelezőnek éreztem, hogy az összes létező munkaviszonyomat felsoroljam, hiszen ha belépek valahová, úgyis minden kiderül - ha máshonnan nem, akkor a tb-kiskönyvemből. Aztán ahogy telt a lap, kihagytam néhány - az adott munkakör szempontjából nem releváns - korábbi állásomat a felsorolásból, helyette viszont megemlítettem egyéb tevékenységeimet, amelyeket vállalkozóként, megbízásból vagy éppen hobbiból végeztem. Ezek révén sikerült ugyanis a legsokrétűbb tapasztalatra szert tennem, lévén minden egyes munkakör eléggé behatárolt, a munkáltatók csak ritkán hagyják kibontakozni az alkalmazottakat. "Szabadúszóként" viszont azt tehettem, amihez igazán kedvem, tehetségem van, így valóban nagy tapasztalatra tettem szert egyes területeken.

Maradtak tehát az önéletrajzban a releváns munkakörök - minden egyes megpályázott álláshoz kicsit átalakítva, módosítva a felsorolást és a munkatapasztalatokat. Szükség esetén a motivációs levelemben kifejtek egy-egy tapasztalatot, hogy kiderüljön, pontosan azt a tevékenységet takarja az önéletrajzban szereplő néhány szó, vagy mondat, amire az adott álláshoz is szükség van.

Még így is sokallom kicsit a felsorolásban szereplő állásokat, de nem merek kihagyni többet, mert soha nem lehet tudni, hogy éppen melyik kelti fel a munkáltató érdeklődését... volt már rá példa, hogy egy bizonyos tapasztalat miatt vettek fel, ami a kiírásban nem szerepelt, de a cég éppen tervezte a tevékenység bevezetését, ehhez pedig kapóra jöttem.

Igyekszem, hogy ne legyenek nagy lyukak az önéletrajzomban, ezért csak évszámokat írok - így az sem derül ki, hogy egy adott munkakörben egy vagy két (vagy több) évig dolgoztam. Igazán hosszú távú (3 évesnél több) munkaviszonyom egy helyen sem volt - nem tudom, hogy ez mennyire visszatetsző, el tudom képzelni, hogy valahova ezért nem hívnak be. Bár nézegettem "sikeres" emberek önéletrajzait, és ők nálam is gyakrabban váltottak - azzal a különbséggel, hogy mindig egy kicsit "felfelé" lépdeltek. Manapság egyáltalán nem ritka, hogy valaki gyakran vált - bár attól félek, hogy ez eleve determinál arra, hogy eleve olyan munkahelyekre hívnak be, ahol nagy a fluktuáció (annak ellenére, hogy én már szívesen "megállapodnék" végre).

Számos vitát olvastam már azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e kihagyni a felsőfokú végzettséget akkor, ha nem szükséges az adott munkakörhöz. Én nem hagyom ki, több okból sem: egyrészt így négy évnyi "lyuk" keletkezne az önéletrajzomban - ami az én esetemben nem annyira feltűnő, de egy pályakezdőnél például igencsak visszatetsző lehet. Másrészt a középfokú végzettséget igénylő állásokra is tömegével jelentkeznek diplomások is, ha egy munkakörnél ez nem kifejezetten hátrány (például bértábla szerint fizetnek és nincs keret egy diplomásra), akkor miért ne válogatnának a felsőfokú végzettségűek közül - ebben az esetben pedig hátránnyal indulok, ha nem írom be a diplomámat az önéletrajzba. Harmadrészt: nem áll szándékomban egy munkahelyen sem titkolózással, hazudozással indítani, minden egyes beszélgetésemben arra figyelni, hogy ne szóljam el magam. Egyszerűen képtelen vagyok "sunnyogni".

Az egyéb ismereteimet, mint nyelvtudás, számítógépes ismeret, egyetlen önéletrajzból sem hagyom ki, még akkor sem, ha nem kérik kifejezetten. Különösen igaz ez a nyelvismeretre - maximum nem küldök angol nyelvű önéltrajzot, ha nem kérik. Ám ez igen ritka. Egy blogon olvastam, mennyire gyakori, hogy egy vagy több nyelvtudást kérnek egy adott pozícióhoz, de ténylegesen soha nem kell használni. Nos, nekem ilyen tapasztalatom nem volt, ahol nyelvtudást kértek, ott ténylegesen szükség is volt rá - valójában nem is volt még olyan munkám, ahol ne kellett volna nagyon intenzíven használnom az angol nyelvet. Nem is szívesen mennék olyan helyre, ahol nincs idegennyelv-használat, hiszen valahogy karban kell tartanom a tudásomat, márpedig erre a legjobb a napi szintű használat. A másik véglet az, ha angolul kell kommunikálni (még ha csak írásban is) a magyarul beszélő kollégákkal, felettesekkel is - ezt sem szeretném.

Próbálom tehát megfelelően összeállítani úgy az önéletrajzokat, hogy ne legyen se túl sok, se túl kevés. Nem tudom, hogy jól csinálom-e... Nyilván minden cégnél mások a szempontok, és szerencse kérdése is, hogy eltalálom-e az igényeiket...

Nemrégiben a barátnőm jelentkezett egy állásra, és egy ismerősétől (aki egy cégnél a munkaerőfelvételért is felel) kapott egy "minta" önéletrajzot, mondván, hogy ez milyen jó. Megnéztem és leesett az állam. Egy pályakezdő ifjú hölgyé volt az önéletrajz, 0 munkatapasztalattal, ám egy egész oldalon át taglalta a semmit... Ha kommunikációs állásra hívták volna, akkor megérteném, hogy ez előny, de nem erről volt szó. Én maradok inkább a valós tapasztalatok felmutatásánál - persze, könnyen beszélek, mert nekem van - és ha kell, a motivációs levélben fényezem magam jobban...

Én is válogatós vagyok azonban... ha épp csak érdekel egy hirdetés (nem látok benne különösebb fantáziát), akkor megy valamelyik "sablon" jelentkezés, de ha tetszik, akkor képes vagyok egy oldalon át taglalni, hogy mennyire tökéletes lennék arra a bizonyos pozícióra...

Egyébként behívtak egy interjúra! Kíváncsi leszek... próbáltam utánanézni a cégnek a neten, de nem találtam. Vagy rosszul írtam le a cégnevet (amit nehezen tudok elképzelni), vagy valami beszervezős dolog... Mondjuk ha nagyon rossz hírű lenne, arról is találnék információt. A Zepteres beszervezőst is megtaláltam - ők is jelentkeztek újra, most egy másik hirdetésre történő jelentkezésem okán.

Jött egy elutasítás is. Vicces volt, nem is arra a pozícióra hivatkoztak, amit megpályáztam... Ellenben kedvezményt ajánlottak fel üzletükben - kezdem azt hinni, hogy nem is volt ott állás, csak egy hülye reklámról van szó...

Megpályázott állások száma: 58

Elutasítás: 6

Beszervezési kísérlet: 2

Interjúra hívás: 1

 A hétvégén nem foglalkoztam az álláskeresési projekttel, kipihentem a pénteki "munkanapot".

Ma viszont igen intenzíven nekiálltam keresgélni, pályázni. Az első dolgom az volt, hogy az eddigi tapasztalatok alapján elkészítettem 6 pályázat-prototípust. Rájöttem ugyanis, hogy kevésbé hatékony megoldás, ha minden egyes jelentkezéskor újraírom a pályázati anyagom, vagy próbálom visszakeresni a hasonló pozíciókra történő jelentkezéseimet. Visszanézve az eddigieket, 6 olyan hirdetéstípust találtam, amelyre jellemzően pályáztam. Ezekhez a pozícióhoz elkészítettem a megfelelő önéltrajzokat - bizonyos munkahelyeimet kihúztam, másokat beírtam; és a motivációs levelet is az adott állástípushoz igazodva írtam át. Így lényegesen egyszerűbbé vált a pályázási folyamat, mindig csak az adott pozíció nevét kell beírnom, és a megfelelő mappából csatolni a mellékleteket.

Persze még így is akadtak kivételek - jellemzően éppen azok a munkák, amik a legjobban vonzottak. Ezekhez teljesen egyedi önéletrajzot és motivációs levelet készítettem.

Itt kellett szembesülnöm azzal a problémával, hogy - bár maximálisan alkalmas lennék egy adott munkára - egyszerűen nem tudok semmiféle "hivatalos" referenciát felmutatni - annak ellenére, hogy hobbiból, alkalmi munkaként, megbízásból végeztem már ilyesmit. Az egyik tanácsadó szerint nem elképzelhetetlen, hogy valakit a tényleges tudása és kompetenciái, nem pedig a "papír" alapján vesznek fel - még akkor is, ha esetleg csupán hobbi az adott terület. Gondolok itt arra, amikor valaki profi programozó, csak mert a haverokkal állandóan a gépet nyüstölik, de az égvilágon semmiféle papírja nincs róla... Nos, én is hasonló helyzetbe kerültem. Hogyan bizonyítsam be, hogy grafomán vagyok, az értekező műfajban egyszerűen szárnyalok (szakcikkek, tanulmányok írásában), de a főiskola óta semmit nem publikáltam... (na jó, cikkeket igen, de pl. tanulmányírói munkára ez édeskevés). Valamit azért beírogattam - pontosabban mindent, amit a kötelező iskolai dolgozatokon kívül  valaha is leírtam (igen, még a bérszakdolgozatot is, hiszen egyik legjobb munkám volt).

Megérkeztek az első elutasítások, egyazon állásközvetítőtől, "Jelentkezésekor a kiválasztási folyamat befejező fázisában tartott, így pályázati anyagát (ügyfelünk kérésére) sajnos már nem állt módunkban figyelembe venni." szövegezéssel. Érdekes módon 4 állásra is a "befejező fázisban" pályáztam, ráadásul mindegyiket továbbra is hirdetik ugyanott... Azért aranyosak, hogy egyáltalán visszajeleztek és ilyen finoman küldtek el. Legalább az önbecsülésemet kímélik azzal, hogy nem arról van szó, hogy nem feleltem meg a munkára, hanem a pályázatomat nem veszik figyelembe... Ez pozitív - még ha igen átlátszó is.

Megfogadtam, hogy minden létező állást megpályázok, ami számításba jöhet, nem válogatok. Csak a nagyon távoli, nyilvánvalóan nagyon keveset fizető munkákat hagyom ki. Természetesen nem pályázok olyanra, amire egyértelműen nem vagyok alkalmas "próba szerencse" alapon, hiszen nyilvánvaló, hogy tökéletesen alkalmas pályázóból is lesz éppen elég.

Volt olyan hirdetés is, amelynek már a végigolvasása során majdnem elaludtam, ha a munka is hasonlóan érdekfeszítő, akkor nem biztos, hogy ott akarok dolgozni... de azért megpályáztam, nem lehetek válogatós!

Volt olyan hirdetés is, amit mintha nekem írtak volna ki! Tisztában vagyok azzal, hogy rajtam kívül még számos felsőfokú végzettségű, angolul középfokon beszélő, nagyon jó számítógépes felhasználói ismeretekkel rendelkező pályázó érezhette így, de itt még az elvárt gyakorlat, a személyes kompetenciák is tökéletesen az én jellemzőimhez igazodtak; nem beszélve arról, hogy még az "előnyök" menüpont alatt felsoroltaknak is MARADÉKTALANUL megfeleltem. Ráadásul közel is van - igaz, nem tömegközlekedéssel, de van autóm és az autópálya egyenesen odavisz - talán ez is egy előny a pályázatom elbírálásakor. Kíváncsi vagyok, hogy ide behívnak-e... Ez az egyetlen állás, amely esetében komolyan csalódnék, ha nem hívnának be! Nem azért, mert annyira szeretném ezt a munkát (persze jól jönne, de nem élem bele magam, ahogy a többibe sem), hanem mert valóban megfelelek a kiírás minden részletének.

Estefelé jött egy e-mail, hogy interjúra hívnak. Már épp kezdtem megörülni, hogy azért valami eredményt sikerült elérnem, de gyanús volt, hogy nincs cégnév, csak egy cím és egy (pontosabban két) időpont. Leellenőriztem a címet, és a Google egyenesen egy blogra vezetett, ahol hamar kiderült, hogy a megadott címen (és időpontban) Zepter-ügynökök beszervezése folyik. Hát ennyit erről.

Reggeltől estig hirdetéseket böngésztem és e-maileket küldözgettem. Már alig látok ki a fejemből... 

Megpályázott állások száma: 58

Elutasítás: 5

Beszervezési kísérlet: 1
 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amellett, hogy állást keresek, azért közben sem ülök a hátsómon tétlenül, elvállalok ezt-azt, sőt, többé-kevésbé folyamatos munkám is van. Megélni ugyan nem lehet belőle, de most minden fillér jól jön.

Egy ideje már dolgozom hirdetésszervezőként itthonról - nem, nem a neten keringő "valós otthoni munkák" egyikről van szó, ez a munka soha nem is volt meghirdetve. Jókor voltam jó helyen, kipróbáltak, beváltam. Évek óta űzöm ezt a tevékenységet és a jutalékból mindig csurran-cseppen. Néha több, néha kevesebb... Napi pár órát, havonta átlagosan 1-2 teljes napot kell dolgoznom. Ha van valami nagyobb projekt, akkor hetekig dolgozom, de olyankor a bevétel is lényegesen magasabb. Nekem megéri, szeretem is csinálni. Megvan az önállóságom, a "főnökömmel" jó a viszony, nem igazán szól bele semmibe, amíg a kellő eredményeket hozom, vevő az új kezdeményezésekre is. A munkatársam a legjobb barátnőm. Ha ebből meg lehetne élni (vállalkozóként), akkor nem is keresnék mást.

Néha beesnek egyéb munkák is, lektorálás (általában cégek promóciós anyagai), de írtam már szakdolgozatot is, pénzért... (nem éppen a szakterületemen, de azért jelesre értékelték)

A mai napon a hirdetésszervezői munkámmal kapcsolatos munkamegbeszélésünk volt a "főnökömmel" és a "kolléganőmmel" - ami abból állt, hogy a "főnök" meghívott bennünket a nyaralójába és a medence partján (néha a vízben), fürdőruhában, jeges italok és rágcsák mellett kidolgoztuk az év hátralévő részében esedékes két projektünk részleteit. Ráadásul valóban hatékonyak voltunk, két csobbanás között remek ötletek születtek. Mindenkinek ilyen munkakörülményeket kívánok! 

Este elkültem még pár jelentkezést. Megérkezett az első elutasító e-mail is.

Megpályázott állások száma: 33

Elutasítás: 1

Elolvastam néhány álláskereséssel kapcsolatos cikket, tanácsokat szakemberek tollából. A leghasznosabb, amit olvastam az volt, hogy amint elküldöm a pályázatom, utána felejtsem el, hogy valaha is láttam a hirdetést.

Korábban én is beleestem abba a hibába, hogy beleéltem magam egy-egy lehetőségbe, nagyon vonzott az adott pozíció, aztán még interjúra sem hívtak be... Meglehetősen frusztráló, így ezt most inkább elkerülöm.

Persze vannak olyan állások, amelyeket NAGYON szeretnék, másokra csak azért pályázom, mert a végzettségem, képességeim, gyakorlatom alapján látok több-kevesebb esélyt arra, hogy felfigyeljenek rám.

Hogy mit is szeretnék?

Az ideális állás valami ilyesmi lenne:

Felnőttoktatási, -képzési terület: ebben van némi tapasztalatom, üzleti és lakossági tanfolyamok terén egyaránt. Legszívesebben oktatnék, tréninget tartanék - de ebben nincs igazán gyakorlatom, bár a végzettségem megvan hozzá. Azért azokat az oktatói, tréneri munkákat, ahol nem hangsúlyozzák kifejezetten a gyakorlat szükségességét, próba szerencse alapon megpályázom...

Nemzetközi szállítmányozás: na igen, ez egy teljesen más terület, de első munkahelyem (még a főiskola előtt) ebben a szegmensben volt, és nagyon szerettem. Középiskolai végzettségem illeszkedik hozzá és ezen a munkahelyen töltöttem el a leghosszabb időt. Egy időben (korábbi álláskereséseim során) be is hívtak volna ilyen jellegű állásinterjúkra, a meglévő gyakorlatom okán, csak hát mindig akkor jeletkeztek a fejvadászok, amikor éppen volt munkám és nem akartam váltani. (Vicces, hogy képesek évekig tárolni az önéletrajzomat anélkül, hogy bármire is behívnának, amire pályázom - aztán évekkel később előrángatnak, mert akkor nekik van szükségük rám...)

Összetett ügyintézői feladatkör, sok szervezéssel, önálló munkával: valami ilyesmi jól jönne, hiszen harmincakárhány évesen már őszintén szólva nem szívesen lennék valakinek az asszisztense - persze ilyenekre is pályázok, mert a legnagyobb esélyem, valljuk be, erre van...

Bármilyen adminisztratív munka ami jól fizet és közel van: ez a "kompromisszum" részemről. Nagyon távoli állásokat eleve nem pályázok meg, már ha egyáltalán kiderül a hirdetésből, hogy hol van a munkahely - hiszen azzal is számolnom kell, hogy el kell hozni a gyereket az oviból akkor is, ha a férjem éppen délutános...

A mai nappal együtt a mérleg:

Megpályázott állások száma: 29

Visszajelzés: 0

Automatikus vagy személyes visszaigazolásokat kapok arról, hogy regisztráltak és majd ha feldolgozták az önéletrajzokat, jelentkeznek, de egyelőre ennyi...

Itt az ideje, hogy konkrét lépéseket tegyek álláskeresés ügyben. Először is önéletrajz kell. Régebben elkövettem azt a hibát, hogy előbb nézegettem a hirdetéseket, utána kezdtem el összeszedegetni a "hozzávalókat" a jelentkezéshez - aztán mire mindent összevadásztam, már nem is érdekelt az adott állás. Jelentkezni gyorsan kell, hirtelen felindulásból. Már ha tényleg dolgozni szeretnénk és nem a sültgalambra várunk...

Tehát önéletrajz: van nekem egy valahol, csak frissíteni kell. Meg is találom egy korábbi mentéseimet tartalmazó DVD-n. Angol nyelvűt sajnos nem találtam, pedig az is volt - sebaj, nem árt egy kis nyelvgyakorlás, lefordítom újra. A legtöbb gondot a fénykép okozza. Nagyon kevés kép készül rólam - lévén mindig én fényképezek - ami van, azon sem egyedül vagyok, még ki sem tudom vágni a fejemet úgy, hogy ne lógjon bele valami. Nagy nehezen találok egy kifejezetten portré formátumot, nem több fél évesnél.

A következő lépés a motivációs levél - legyen valami alap, amit állásonként tudok finomítani, pofozgatni.

Amikor ez is megvan, jöhet a keresgélés. Expresszen kezdem, mert ott fent vannak a fejvadász hirdetések is, valamint - egyedi módon - az elenyésző számú magánakció is, amikor egy cég önállóan próbál alkalmazottat keresni - igen, van néhány ilyen is, előző munkahelyemet is így találtam!

Persze a hirdetések fele kamu - én azt hittem, hogy az Expressz valamelyest moderál, legalábbis a linkeket kiszedi a hirdetésekből, de nem, tele van rendkívül vonzó címmel feladott hirdetéssel, amelyeknek a célja, hogy kattints egy bizonyos oldalra, ami rögtön átirányít egy másikra. Itt aztán valamit rád akarnak sózni, vagy be akarnak szervezni - meg se nézem, hogy mi az, ne érdekel. Rövid idő alatt megtanulom kiszűrni, hogy milyen hirdetéseket kell olvasatlanul átugrani.

Az Expressz után jönnek az állásoldalak - még évekkel ezelőtt feliratkoztam az egyiknél hírlevélre, ez most jól jön, átböngészem. Közben találok egy másik szimpatikus állásoldalt, innen is lementem gyorsan a szóba jöhető ajánlatokat.

Miután végeztem a gyűjtögetéssel, gyorsan végigfutok a listán, épp csak azt nézem, hogy hol mit kérnek. Az adott hirdetéshez igazítom a motivációs levelem, szükség esetén az önéletrajzom is és küldözgetem, küldözgetem a pályázatokat.

Első nap 12 helyre küldtem el az önéletrajzomat, kíváncsi leszek az eredményre...

Elérkezett az ideje, hogy új állást keressek magamnak. A munkahelyem a GYES alatt megszűnt, a jogutód cég átvett ugyan, de ott valójában nincs számomra szabad pozíció.

Úgy döntöttem, hogy még azelőtt, hogy sürgetővé válna a helyzet intenzív álláskeresésbe kezdek, és optimális esetben szeptemberben; optimálistól eltérő esetben legkésőbb januárig munkába állok - akkor megy oviba a gyermekem; szerencsére felvették, igaz, csak második nekifutásra, miután fellebbeztünk. Ha találok munkát, akkor a köztes időben majd nagyizik.

Utoljára jónéhány éve kerestem állást, akkor nagyon hamar találtam - szerencsém volt. Azt is vallom, hogy az elhatározás is jót tett: márpedig lesz munkám és kész! Nem volt álmaim állása, de elvoltam vele egy ideig.

Számba vettem hát a lehetőségeimet:

Nő vagyok (-3), kisgyermekes (-10) - ez utóbbiról mélyen hallgatok az önéletrajzomban, ha interjún rákérdeznek, akkor bevallom. (Már ha egyáltalán behívnak.) 30-as éveim közepén járok (-5), tehát már nem tartozom a fiatal korosztályhoz. Van felsőfokú végzettségem (0), van a végzettségemnek megfelelő tapasztalatom (+2), valamint sok egyéb más is (főleg adminisztratív: +5). Csupán egy idegen nyelven beszélek (-6), de azon valóban képes vagyok megszólalni (+3). Az egy idegen nyelv az angol (0). Rengeteg helyen dolgoztam (-4), ezáltal több keresett szakterületen is van gyakorlatom (+6). Valóban jól értek a számítógéphez, legalábbis egy irodai felhasználóhoz képest (+4).

Első nekifutásra körülbelül ennyi az, ami számít, hogy egyáltalán behívjanak interjúra. Ott aztán vagy el tudom adni magam, vagy sem. Multiknál szinte esélytelen, a többkörös interjúkban örök "tartalék" voltam - vagyis több ízben behívtak a 2., néha még a 3. körre is, de aztán nem én nyertem el az állást. Mostanra már valószínűleg erre sincs esélyem, a multiknak túl "öreg" vagyok. Kis cégeknél meg nem szokás rendesen bejelenteni a munkavállalót, márpedig ez az, amit nem engedhetek meg magamnak. 

Vagyis a kilátásaim meglehetősen siralmasak, de én továbbra is bízom a jó szerencsémban: csak akad számomra valami!

Nos, akkor lássunk is neki!

Elsőként megnézem (újra) az HBO-on az Állásvadászat című filmet. Nem túl biztató képet fest, de legalább mosolyogni tudok rajta - a saját helyzetemen is. Remek szatíra az álláspiacról. A vége pozitív, mindenki megtalálja a neki leginkább megfelelő tevékenységet. Ez azonban csak film... én örülök, ha találok egy "bármit".