Az álláshirdetések - legalábbis az én érdeklődési körömbe tartozók - igen jelentős százalékában várnak el egy vagy több, különböző szintű nyelvtudást. A leggyakoribb természetesen az angol nyelv.

Sajnos én ahhoz a generációhoz tartozom, akik számára még nem volt magától értetődő a nyelvtanulás, az iskolapadban még az oroszt próbálták - kevés sikerrel - a fejünkbe erőltetni. Szerencsére az én jó anyukám valamilyen isteni sugallatra úgy döntött, hogy az általános iskolai éveimben két dologgal kell feltétlenül megismerkednem: az angol nyelvvel és a számítástechnikával. Történt ez akkor, mikor az oroszon kívül bármilyen nyelv oktatása még igen-igen ritkának és szinte elérhetetlennek számított az egyszerű földi halandók számára, a komolyabb számítógépközpontok pedig egész szobákat betöltő szekrényekben tárolták az adatokat - amelyek ma már szinte egy PDA-ban is elférnek. Édesanyám inspirációja révén tehát sikerült mindkét területen elsajátítanom azokat az alapokat, amelyek a későbbeikben meghatározták e két terület iránti viszonyomat.

A középiskolában már nagyobb szerencsém volt, mivel - közvetlenül a rendszerváltás után - már igen magas színvonalú és jelentős óraszámú angol nyelvoktatásban volt részem, ráadásul egy olyan szakterületen, ahol nem az orosztanárból sebtiben átképzett nyelvtanárok voltak jelen. Mi több, az utolsó évben még szakmai angol nyelvet is oktattak. Nem voltam azonban  igazán jó angolból, ugyanis a nyelvtan erőltetése mindenek felett nem igazán felelt meg az én nyelvtanulási stílusomnak.

Az érettségi után azonban sikerült olyan munkahelyen elhelyezkednem, ahol valóban napi szinten tudtam használni a nyelvet, mind írásban, mind szóban, így gyakorlatilag rá voltam kényszerítve a fejlődésre. A bebiflázott nyelvtani szabályok villámgyorsan feledésbe merültek, lévén nem angol anyanyelvűekkel álltam kapcsolatban, hanem olaszokkal, helyette azonban igen fontos tapasztalokra tettem szert:

1. Teljesen lényegtelen, hogy a kommunikációm mennyire szabatos és helyes, a lényeg, hogy a partner megértse.

2. Ha kellőképpen magabiztos valaki a kommunikációban, akkor akár folyékonyan is tud beszélni. Még akkor is, ha egyébként nem rendelkezik hatalmas szókinccsel.

A későbbiekben ezeknek a tapasztalatoknak csak a megerősítését éltem meg. Volt szerencsém - közelről is - megismerkedeni az Európai Unió nyelvoktatás-politikájával, és ezen belül azzal a szemlélettel, hogy a nyelvtanulásnak nem feltétlenül egy adott nyelv módszeres, tankönyvi metodika szerinti betanulását kell jelentenie, hanem mindenkinek annyit - valóban csak annyit - kell egy idegen nyelvből elsajátítania, amennyit használ, amennyire neki személy szerint szüksége van. Tehát egy mérnöknek nem kell feltétlenül ismernie a háztartással kapcsolatos kifejezések tömkelegét, ellenben a saját szakterületén jól el kell tudnia boldogulni idegen nyelven. Az én nyelvtudásom tipikusan jó példa erre, hiszen ha el kellene helyeznem magam valahol a nyelvtudási skálán, akkor jelenleg úgy az intermediate level környékére tenném a tudásomat (de csak azért, mert jó ideje nem használtam már, ha kicsit gyakorolnék, akkor higher intermediate vagy advanced level is összejönne), ellenben sok olyan szakkifejezést ismerek, amit felsőfokon, sőt, megkockáztatom, anyanyelven angolul beszélők sem tudnak! Mindezt csupán azért, mert egy adott szakterületen mozogtam, és annak a terminusait használtam napi szinten.

Nyelvvizsgát nem tettem, ezt egy kicsit bánom, hiszen gyakorlatilag érettségi után mehettem volna középfokra - ám a Rigó utcától mindig tartottam, aztán később, amikor már megjelentek az egyéb nyelvvizsgatípusok is, akkor nem volt rá szükségem, hogy papírt lobogtassak... pedig volt, hogy olyan helyen dolgoztam, ahol nyelvvizsgáztatással is foglalkoztak, de érdekes módon még ők sem kértek tőlem soha papírt, megelégedtek azzal, hogy valóban tudok beszélni, sőt, bíztak bennem annyira, hogy elküldtek a cég képviseletében egy külföldi (angol nyelvű) konferenciára is.

Tapasztalataim szerint a nyelvvizsga egyébként is mindig egy pillanatnyi nyelvtudást tükröz, számos olyan ismerősöm van, akik a vizsgára gyorsan betanulták, amit kellett, aztán ugyanolyan gyorsan el is felejtették az egészet.

Én a folyamatos, aktív nyelvhasználatban hiszek - mint nyelvtanulási lehetőségben is! Természetesen ehhez nem elég az adott nyelv elméleti ismerete, hanem merni kell használni a tudást, akármennyire is elenyésző, mert a használat során folyamatosan fejlődik, csiszolódik. Ha valaki nem mer (vagy nem akar) megszólalni, akkor lehet bármilyen magas elméleti tudása, semmire nem megy vele.

Emlékszem, annakidején unokatestvéremmel - aki elvben 3 nyelvvizsgával, köztük felsőfokú angollal - rendelkezik, egy afrikai vendégnek mutattuk meg a várost. A várban sétálva bárhogy erőlködtem, egyszerűen nem jutott eszembe a holló angolul, pedig szerettem volna elmondani, hogyan kötődik ez a madár Mátyás királyhoz. Kértem az unokatesóm segítségét, aki egy legyintéssel elintézte: hagyd, úgysem értené! Én azonban nem hagytam annyiban, és hirtelenjében La Fontaine jutott az eszembe, az ő meséjére hivatkoztam. Beszélgetőpartnerem nemhogy megértette, miről van szó, hanem mindjárt eredeti nyelven elszavalta a Róka és a holló meséjét - lévén a csiluba mellett a francia volt a második anyanyelve. (S bár a francia nyelv soha nem tetszett igazán, vitathatlan, hogy La Fontaine szövege eredetiben igazán gyönyörű.)

Büszkén állíthatom, hogy a nyelvtudásom hiányosságait mindig sikerült "bátorsággal" kompenzálnom, vagyis inkább a szándékkal, hogy meg akarom értetni magam mindenáron.

Amikor nincs lehetőségem a nyelvhasználatra, akkor is igyekszem "passzívan" karbantartani a tudásomat, például olvasással - természetesen nem lexikonokat lapozgatok, de például (többek között) az összes Harry Potter kötetet elolvastam eredetiben. :)

Ma már azonban egy nyelvtudás édeskevés, bár vitathatatlan, hogy EGYNEK az angol kitűnő, hiszen a világ bármely részén elboldogulok vele, de mindenképpen jobban tudnék érvényesülni még egy nyelv ismeretével. Ezzel azonban az a fő gondom, hogy más nyelvet nem tudnék HASZNÁLNI. Egyetlen olyan nyelv van, amit jelenleg szívesen tanulnék, ez pedig a horvát - lévén ezt legalább nyaranta tudnám gyakorolni, szokásos dalmáciai pihenésünk során.

Az biztos, hogy a gyermekemet arra fogom biztatni, hogy tanuljon az angolon kívül egy nem túl gyakori európai nyelvet, például finnt vagy dánt.

Ha már az elején hivatkoztam az uniós irányelvekre, akkor itt kell megemlítenem azt is, hogy kifejezetten szorgalmazzák az úgynevezett "LWULT languages" (less widely used and less taught languages" oktatását és elsajátítását, lévén minden uniós ország nyelve hivatalosnak számít (igaz, a gyakorlatban ez még mindig az angolra és a franciára korlátozódik).

Nekem marad már az angol, mégpedig mindig abban a formában, amire éppen szükségem van - ha kell, szakfordítok, ha kell, turistákat igazítok el és csevegek el velük az országról, vagy bármi más, felmerülő témáról. Mert szeretek beszélgetni. Angolul pedig különösen szeretek, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy más kultúrákat, más országból származó embereket ismerjek meg. Márpedig amikor kedélyesen elbeszélgetek valakivel, akkor a legkevésbé sem érdekli, hogy tökéletesen használom-e a past perfect tense-t.

A mai nap történései és mérlege:

Interjúra hívtak! Valódi, létező céghez, nem MLM, nem beszervezés. Megnéztem a cég honlapját, kerestem róla cikkeket - ezeket át fogom nézni alaposan, mielőtt az interjúra mennék. Olyan helyen van a cég, ami tömegközlekedéssel viszonylag nehezen közelíthető meg, ezért úgy vélem, itt előnynek számított a saját autó - no meg persze a hasonló munkakörben megszerzett tapasztalatom.

Volt egy másik megkeresésem is, biztosítási ügynöknek szerettek volna beszervezni, egy valóban (!) szimpatikus úriember elmondta, miről lenne szó, majd megkérdezte, hogy érdekel-e. Mondtam, hogy nem igazán vonz ez a terület, mire rendkívül udvariasan közölte, hogy megérti és további sok sikert kívánt. Nem hívott semmiféle ál-interjúra, nem akart rábeszélni semmire, amihez nincs kedvem... kellemesen csalódtam!

Jött egy elutasító e-mail is.

Ma nem küldtem önéletrajzot, más dolgok kötöttek le. Jövő héten folytatom!

Megpályázott állások száma: 71

Elutasítás: 7

Megkörnyékezett (jó kapcsolatokkal rendelkező) ismerősök száma: 3

Állásportálokra feltöltött profilok száma: 2

Beszervezési kísérlet: 3

Ajánlat, amelyet elutasítottam: 1

Interjúra hívás: 1

Interjú: 0